Az AcceleRatio Kft 2008 elején alakult meg, székhelye Budapesten van. Tulajdonosai két sikeres üzletember és egy innováció menedzsmentben is tapasztalt, elismert szakember. Kisvállalkozásukat arra hozták létre, hogy vállalati életszakasztól függetlenül fejlődés előtt álló, innovatív kis- és középvállalkozások fejlődési potenciálját realizálják, fejlődését hathatósan felgyorsítsák saját tudásuk latba vetésével, valamint a már létező lehetőségek célba juttatásával..
Az AcceleRatio Kft. tulajdonosai és ügyvezető igazgatója már főiskolás korában kezdett el vállalkozni, létrehoztak egy akkoriban egyedülálló szolgáltatási területet, cégüket piacvezetővé nevelték ki. Nem ültek a babérjainkon, folyamatosan bővítették, újabb területeket hódítottak meg, és mára egy szilárd alapokon álló, közel 20 vállalkozást számláló holdingot irányítanak. Az AcceleRatio Kft.-vel egy új kihívásnak akarnak megfelelni: a vállalatindítási, felfejlesztés tapasztalataikat kívánják más vállalkozók rendelkezésére bocsátani.
A több, mint 15 éves munkájuk eredményeképpen kipróbált, jó kapcsolataik vannak banki, jogi, könyvelési, adózási tanácsadókkal. Ami talán mindennél fontosabb, tudják, hogyan kell egy vállalkozást sikeresen útnak indítani és működtetni, hiszen közel 20, ma is sikeres vállalkozásnál megtették már. A pályázati források és fejlődést támogató szakmai lehetőségek felkutatásában is gyorsan megtalálták a nekik megfelelő partnereket. A magas szakmai képzettség, a megfelelő referencia, a széleskörű tapasztalat természetesen alapelvárás az együttműködéshez.
Az AcceleRatio Kft alapító partnere-ügyvezetője, Wikonkál Éva, tudásában és kapcsolatkörében egyaránt komoly többletet jelent a vállalkozás számára. A marketing-kommunikációs valamint értékesítői szakmában indult üzletasszony dolgozott a Procter&Gamble, ThyssenKrupp USA, ComGenex Rt részére marketing, export kereskedelem és üzletfejlesztés területén. Innovációs és KKV körökben komoly ismertségnek örvend az Innostart vezetőjeként végzett munkája révén. Amit apportál az AcceleRatioba az az innováció menedzsment, innováció alapú fejlődés levezénylése és az ilyen élethelyzetben lévő vállalkozások számára életre hívott lehetőségek és szakemberek ismerete.
Az iroda vezetéséért és projektek koordinálásáért Szecsei Katalin felelős. Korábbi innovációs feladatokból szerzett tapasztalatait hasznosítva jelentősen közreműködik mind a lehetőségek feltárásában, mind a megbízásaink technikai megvalósításában. Közgazdászként, és innovációs menedzserként a projekt - és ügyfélkapcsolati menedzsment területén is az AcceleRatio stratégiai szemléletét erősíti.
|
|